A második világháború elején a
KV-1 és
T-34-es típusok elegendő tűzerőt képviseltek a német harckocsikkal szemben, ám a háború későbbi szakaszában megjelenő
Tigris I és
Párduc harckocsik ellen hatástalannak bizonyultak. A legelterjedtebb
76,2 mm-es szovjet páncéltörő ágyúk csak közvetlen közelről voltak képesek átlőni az új német közepes és nehéz harckocsik páncélzatát.
A speciális teszteken bebizonyosodott hogy a
Tigris I-es harckocsi páncélzatának áttörésére a
85 mm-es légvédelmi és a
122 mm-es tüzérségi ágyú a legalkalmasabb. A próbák tanulságai alapján a
Petrov tervezőirodát és a
CAKB-t bízták meg hogy fejlesszen ki egy
85 mm-es löveggel felszerelt páncélvadászt, a
SZU-122-es önjáró tarack alvázának felhasználásával.
1943. május 5-én a
Petrov tervező iroda megkezdte a munkálatokat, hogy a
SZU–122-es önjáró löveget átfegyverezhessék a
85 mm-es légvédelmi ágyúval. Ezzel egyidőben a
CAKB a
SZU 122-es önjáró tarack, valamint az
S-18-as páncéltörő löveg egyesítésén dolgozott. A tökéletesített bölcsővel és lövegpajzzsal ellátott
S-18-as ágyút Uralmaszavodba szállították. A kísérletek végül kudarcot mondtak, mivel a
SZU–122-es eredeti felépítménye nem volt elég tágas az
S-18-as löveg elhelyezéséhez. A felépítmény újratervezésétől az idő szűkössége és a költségek miatt elálltak és két további változatot hoztak létre.
Az első típus
SZU-85-I - a
SZU-122-es hagyományos felépítményével készült, de új bölcsővel és lövegpajzsal látták el. A védő géppuskát a korlátozott szabad hely miatt elhagyták. A
SZU-85-IV változat szintén a
SZU-122-esen alapult de a páncéltest elejét módosították. Mindkét változatot a
85 mm-es
S-18-as ágyúval szerelték fel.
A
D-5S löveg a próbák során jobb ballisztikai tulajdonságot mutatott és megbízhatóbb volt mint az
S-18-as, ezért a teszteket végül a
Petrov tervező iroda által kifejlesztett
SZU-85-II típusjelzésű páncélvadász nyerte.
A
SZU 85-ös páncélos alváza és erőátviteli rendszere megegyezett a
T-34/76-os harckocsival, ebből kifolyólag a két típus páncélvédettsége és menettulajdonsága is nagyon hasonló volt. A sorozatgyártás ezáltal leegyszerűsödött, mivel az újonnan létrehozott páncélvadász már meglévő típusokon alapult.
1943 közepétől kezdve gyártották sorozatban, az első járművek augusztusban jutottak el a harcoló alakulatokhoz. A
T-34/85-ös harckocsik megjelenésé azonban fokozatosan kiszorította a
SZU-85-ös páncélvadászokat. A típus gyártását végül
1944 végén leállították és átáltak a jóval hatékonyabb
SZU-100-as páncélvadász sorozatgyártására.
A
85 mm-es
D-5S típusú löveghez összesen 48 db lőszert málháztak és további 1500 db lőszer állt rendelkezésre a személyzet által használt géppisztolyokhoz. A
85 mm-es ágyú 1000 m-es távolságból képes volt átütni
86 mm vastag,
30 fokos dőlésű,
homogén hengerelt acélpáncélt. Ez elegendőnek bizonyult a
Panzer IV-es és
Tigris I-es harckocsik lekűzdéséhez.
A típus első éles bevetésére az
1943-as
Dnyeperi átkelésnél került sor. Hamarosan nagy népszerűségre tett szert az orosz páncéloslegénység köreiben mivel elegendő tűzerővel rendelkezett a német közepes és nehéz harckocsik leküzdéséhez. Az
1021-es önjáró tüzérségi ezred körülbellül
100 német páncélost semmisített meg az
1944-es nyári offenzíva alatt.
Fejlesztő ország: Szovjetunió Harctéri alkalmazás
- Szolgálatban: 1943 -
- Gyártási időszak 1943 közepétől 1944 végéig
- Gyártási darabszám 2050
Általános tulajdonságok
- Személyzet 4 fő
- Hosszúság 8,15 m 6,1 m
- Szélesség 3 m
- Magasság 2,45 m
- Tömeg 29,6 tonna
Páncélzat és fegyverzet
- Páncélzat 20-75 mm
- Elsődleges fegyverzet 85 mm-es D-5T harckocsiágyú
- Másodlagos fegyverzet nincs
Műszaki adatok
- Motor V–2K típusú, V12-es hengerelrendezésű dízelmotor
- Teljesítmény 500 LE
- Sebesség 55 km/h
- Hatótávolság 400 km
HAD 
HAD-A 
HAD-M 
HAD-C 
